2014. február 25., kedd

RUDAS FÜRDŐ



A Gellért hegy lábánál létesült első települések kialakulásában közrejátszott a meleg vizű források közelsége (pl.: a mai Árpád-, Rákóczi-,Musztafa-, Gül Baba-, Beatrix-, Mátyás király forrás)

A települések meglétét a korábbi ásatások is bizonyították. 1957-ben egy eraviszkusz település maradványait találták meg a Rudas fürdő Attila kútjának közelében.



A Gellért hegy környékének fejlődése IV. Béla király idejében kezdett kibontakozni a tatárjárás után. A johannita lovagok ezen a környéken építettek ispotályt fürdővel együtt a mai Rudas fürdő helyén. 1458-tól Mátyás király uralkodásának ideje alatt több fürdő építésére került sor például a Rácz fürdőére, melyet fedett folyosó kötött össze a királyi várral.









1541-ben Buda megszállásakor a törökök a régi épületek köveit felhasználva építettek mecseteket, fürdőket.














A fentebb említett ispotály a török hódításkor még állt, amit átalakítottak és fürdőként használták a Rudas fürdő megépítéséig.




A Rudas fürdő 1566 – 1572 közötti felépítése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, amely olyan mértékben sikerült, hogy a fürdőt a mai napig folyamatosan használják, kisebb javításokkal. A Rudas fürdő ilidzsa típusú fürdő volt, amely a források vizének hasznosításával épült.

Az ilidzsa (termálfürdő) jellegű török fürdők központi részét a medence foglalta el, amely termálvizekre épült, a hamam (gőzfürdő) típusú fürdők központjában pedig egy izzasztókő volt található.

Az ilidzsa fürdő eredeti állapotában rendelkezett egy nagyméretű előcsarnokkal, itt öltözhettek át a vendégek és ezen a helyen lehetett teázni, kávézni, pipázni. Ezután következett az átmeneti helyiség, ahol a fal melletti padkákra ülhettek és csorgó kutakból vizet locsolhattak magukra a fürdőzők. A forró helyiség falai mentén szintén voltak csorgó kutak és ebben a helyiségben helyezkedett el középen a medence. A forró helyiségekből nyíltak a magánfürdők, ahol muszlim szokás szerint szőrtelenítést végeztek.




A Rudas fürdő épületének magja a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere, amelynek oszlopos kialakítása ritkaság, és kisebb változtatásokkal a mai napig a fürdő alapja. Az oszlopokra támaszkodik a felülvilágítókkal áttört félgömb kupola. A kupolatér négyzet alaprajzú tér, sarkain negyed gömb kupolákkal, alattuk sztalaktit boltozattal, amely a török építészetre jellemző lépcsőzetes kialakítással készült.




A fürdő török kori neve a „Zöld oszlopos fürdő”, melyet a régészek szerint a ma már nem álló zöld oszlopról kaphatta (az oszlop helyét nem találták meg, de a falakba építve még ma is láthatóak zöld kövek). Jelenlegi nevének kialakulásáról több vélemény is felvetődött. A lehetséges változatok egyike, hogy a kompkikötő rúdjáról kapta a nevét, más vélemények szerint azonban a környéken élő rácok által használt Rudna ilidzse (ásványos fürdő) névből alakult ki a Rudas elnevezés.

2014. február 17., hétfő

FERENCIEK TERE BUDAPEST

Igy alakult át a Ferenciek tere. A fényképeket Mudra László és Tuba Zoltán készítette.
Költség: 4,1 milliárd forint,  EU-s,valamint  fővárosi és állami  forrásokból

2012
                                                                        2014


 2012

2014
                                                                      2012




2014

2014. február 15., szombat

LISZT FERENC KAMARATEREM

Szokolay Ádám , adott ma hangversenyt a  Liszt Ferenc Emlékmúzeum Liszt Ferenc Kamarateremében.
A műsoron  Brahms, Chopin, Liszt és a nagypapa Szokolay Sándor művei szerepeltek a fiatal zongoramúvész előadásában.
 Szokolay Ádám Zsolt 1996-ban született Budapesten. 4 éves korában kezdett zongorázni az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában édesanyja irányitásával.
  Itt nézhető
 Az emlékmúzeum itt elérhető

2014. február 11., kedd

KONCERTEK A MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERMÉBEN

Hallgass élőben klasszikus és más nivós zenei csemegét a Magyar Rádió Márványtermében. A jegyárak igen kedvezőek teljes áru 1800 Ft, internetes rendeles esetén 15oo FT, diákoknak, nyugdijasoknak 1000 FT. MR Márványterem Havi müsor: http://www.mediaklikk.hu/bartok/?option=com_content&task=view&id=11166&itemid=37 Budapest VIII.ker. Pollack MIhály tér 8. MR 6-os stúdió Budapest VIII. Bródy Sándor u.5-7. Jegyek a www.jegymester.hu és az ismert jegyirodákban

2014. február 9., vasárnap

OTTHONUNK KINCSEI

Otthonok kincsei cimmel, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában február végéig csodálhatjuk azt a mintegy ezer műtárgyból álló, a 12–20. századig terjedő kollekciót, ami 31 budapesti, szenvedélyes gyűjtő birtokában van, ám a nagyközönség mostanáig nem láthatta.



Csörge Csaba az egyik rendező, múzeumi szemlélettel válogatta össze a tárgyakat időrendi sorrendbe helyezve, ritkaságok és típus szerinti osztályozásban




Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy Csörge úr szakavatott tárlatvezetésében tekinthettük meg ezeket a kincseket.




 Láthattunk egyházi kegytárgyakat, ikonokat, szőnyegeket, porcelánokat, butorokat, fegyvereket,legyezőket, és meghallgathattuk a hozzájuk füződő sok érdekes, kalandos történetet is.


2014. február 7., péntek

BUDAPEST, A MAGASBÓL



Budapest - Látványos panorámaképeken örökített meg hat jellegzetes fővárosi helyszínt, a Hősök terét, a Citadellát, a Batthyány teret, a Deák Ferenc teret, a Széchenyi fürdőt, a Népszigetet, illetve a mogyoródi Hungaroringet saját fejlesztésű távirányítású drónja segítségével a SkyViewAir .csapata


2014. február 6., csütörtök

JÁTSZD ÚJRA SAM, PESTI SZINHÁZ

Allan Felix New Yorkban élő  filmkritikus szinte betegesen rajong Humphrey Bogartért, a legendás hollywoodi sztárért. Minden gondolatát és cselekedetét a nagy eszménykép irányítja, állandóan az foglalkoztatja, vajon hogyan reagálna Bogart az ő problémáira. Probléma pedig bőven akad: úgy érzi, semmire sem vitte az életben, ráadásul a neje is válni akar. Ha Allen krízisbe kerül, megjelenik Bogart, és tanácsokkal látja el. Ám kiderül, a legjobb módszer, ha a saját eszére és szívére hallgat. Nem mellékesen a legendás példaképe is ezt tanácsolja neki.


Woody Allen filmjéből készült szinpadi mű igazi felfrissülés hozott, a tegnapi  februári,szürke és hideg téli estén.
 Kern András, a főszereplő képes, a szinte teljes azonulásra a darab gátlásos, esetlen, nem ritkán neurotikus szerzőjével. Kiváló szerepjátéka,  és a sok remek poén miatt, az előadáson még a pótszékekek is megteltek. 
Hihetetlen, hogy a  Játszd újra Sam -et , 1983 november 7 -én játszották elöször a Vigszinházban, és azóta folyamatosan a repertoáron van.